Az MSZP-s Korózs Lajos a népjóléti bizottság új elnöke
Az előző ciklussal azonos bizottsági struktúrában folytatja munkáját a parlament, a keddi alakuló ülésen megválasztották a testületek elnökét, alelnökeit és tagjait is.

Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot 183 igen szavazattal, egyhangúlag fogadta el a Ház.

A képviselők a törvényalkotási bizottság elnökévé választották Hende Csabát (Fidesz), a Ház törvényalkotási alelnökét. A parlamentben ezúttal is 15 állandó bizottság működik, ebből 10-nek a kormánypártok, 5-nek az ellenzék adja az elnökét.

Az Országgyűlés állandó bizottságainak megalakítását az alaptörvény mondja ki, az országgyűlési törvény pedig rögzíti, hogy ezek a testületek a parlament kezdeményező, javaslattevő, véleményező, törvényben és a határozati házszabályi rendelkezésekben meghatározott esetekben ügydöntő, valamint a kormányzati munka ellenőrzésében közreműködő szervei.

A 15-ből nyolcat – a mentelmit, az alkotmányügyi kérdésekkel foglalkozó bizottságot, a költségvetésit, a külügyit, az európai uniós ügyit, a honvédelmit, a nemzetbiztonságit és a nemzetpolitikai bizottságot – kötelező létrehozni az országgyűlési törvény értelmében. A nemzetbiztonsági bizottságnak a jogszabály szerint ellenzéki elnököt kell választani.

A képviselők döntése értelmében az egészségügyi, szociális és családpolitikai ügyekkel foglalkozó népjóléti bizottságot Korózs Lajos (MSZP) vezeti.

A mentelmi bizottságot Hargitai János (KDNP), az alkotmányügyi és az emberi jogi ügyeket is magában foglaló igazságügyit Vejkey Imre (KDNP), a külügyit Németh Zsolt (Fidesz), az európai ügyit Hörcsik Richárd (Fidesz), a nemzeti összetartozásit Pánczél Károly (Fidesz), a széles portfóliójú gazdaságit Bánki Erik (Fidesz), a mezőgazdaságit Font Sándor, az oktatást és a sportot is magában foglaló kulturális bizottságot Pósán László (Fidesz) vezeti. A honvédelmi és rendészeti bizottság elnöki posztjára a Fidesz-frakció Kósa Lajos eddigi tárca nélküli minisztert jelölte, aki az új kabinet felállásáig még gyakorolja miniszteri feladat- és hatáskörét. Kormánytag azonban nem lehet egyidejűleg parlamenti bizottság tagja, ezért a parlament átmenetileg Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőt választotta a testület elnökévé.

A költségvetési bizottság elnökévé Varju Lászlót (DK) választották, a nemzetbiztonsági bizottságit Mirkóczki Ádám (Jobbik), a vállalkozásfejlesztésit Z. Kárpát Dániel (Jobbik), a fenntartható fejlődési testületet Schmuck Erzsébet (LMP) elnökli.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-10

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással
Rekordot döntött az egyéni befizetések összege az OTP Egészségpénztárban