Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete tárgyalna az új kormánnyal

Három pontban foglalta össze az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) a gyógyszerügyet érintő legsürgetőbb teendőket, a szervezet egyben a kormány megalakulását követően haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményez a szektorral kapcsolatos legfontosabb feladatok végrehajtása érdekében.

Az egyesület csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleményében azt írja, üdvözlik, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban az egészségügy több területén is bővültek a pénzügyi források, és bíznak a folyamat fennmaradásában. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a gyógyszeriparral kapcsolatos, a magyar gazdaság fejlődése szempontjából is kiemelten fontos aktuális kérdésekre, valamint megfontolt és előremutató egészségpolitikai munkát kérnek az új kormány és Országgyűlés tagjaitól.

Az egyesület által megfogalmazott javaslatok között első helyen szerepel, hogy az elmúlt tíz évben reálértéken csökkenő gyógyszerkasszát a kormány mihamarabb pótolja vissza, és az érje el a visegrádi országok nettó gyógyszerkiadásának reálértéken számolt átlagát.

Második javaslatként a gyors, rugalmas és kiszámítható gyógyszerár-támogatási rendszer kialakítását szorgalmazza a szervezet, ami magában foglalja a régóta húzódó, már eldöntött befogadások kihirdetését éppúgy, mint a jelenleg meglévő adminisztratív és technikai akadályok megszüntetését, valamint az új, innovatív gyógyszerek és terápiák transzparens, kiszámítható és rendszeres befogadását.

Úgy vélik, indokolt lenne, ha a visegrádi országok átlagára emelt gyógyszerkassza minden évben a GDP bővülésének arányában növekedne, továbbá a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő az így megemelt költségvetést új terápiák befogadására fordítaná. Harmadik javaslatként az AIPM szükségesnek tartja az ágazatot sújtó különadók csökkentését. Felhívták a figyelmet, hogy a magyar gyógyszeripari szereplők az elmúlt két ciklus során közel 500 milliárd forintot fizettek be ágazati különadóként a költségvetésbe, azonban a sikeres válságkezelés eredményeként mára indokolttá vált az extra terhek csökkentése. Ennek kapcsán fontos lenne továbbá, ha Magyarország klinikai kutatásokban betöltött európai vezető szerepét megvédendő konkrét intézkedések történnének, mert ezek halogatása már veszélybe sodorhatja az ország e területen megszerzett előkelő helyét.

A szervezet közleményében kitér arra, hogy az egyesület támogatja a demográfiai súlypontú kormányzást, de hozzátették, hogy ez elképzelhetetlen erős egészségügy nélkül, ezért a szakmai szervezet a kormány megalakulását követően kezdeményezni fogja, hogy e cél elérését támogatandó a szektorral kapcsolatos legfontosabb feladatok végrehajtása érdekében mihamarabbi tárgyalások és konkrét intézkedések kezdődjenek.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-05-03

Kapcsolódó cikkek:
Egészségügyi együttműködésről tárgyaltak a V4 országok szakminiszterei
Intravénás eszközöket gyártó üzemet építenek Gyöngyösön
Ónodi-Szűcs: még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, küszöbön a járvány
További fejlesztések indulnak az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben
Méhnyakrák-megelőzési hetet rendez a Mályvavirág Alapítvány
Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint
Magyarországot is bíróság elé viheti az Európai Bizottság a magas légszennyezettség miat
Influenza: Több kórházban látogatási tilalmat rendeltek el
Influenza: Újabb kórházakban rendeltek el látogatási tilalmat
Szakorvos: Csökken a szív- és érrendszeri betegségek miatt elhunytak száma
Éger István: Minden adott a hálapénz megszüntetéséhez
Albánia beelőzte a magyar egészségügyet az EHCI rangsorban
Epilepsziás betegek számára fejlesztenek agyi defibrillátort az SZTE kutatói
Látogatási tilalom a pécsi klinikákon és Csongrád megyében
Országszerte több az influenzás, megduplázódott az intenzíven lévők száma
Romániában megduplázódott az influenza halálos áldozatainak száma
Szakszervezetek: Az előrehozott bérfejlesztés „gesztusértékű”, nem oldja meg
Index: A sürgősségin jelentkező betegek 40%-át máshol kéne ellátni
Japán kutatás: A lassú evés csökkenti az elhízás kockázatát
Gyermekorvosok: Indokolatlan teher az iskolai hiányzások igazolása
A debreceni kórház szerint rendben van a félóránként 600 forintos parkolási díj
Csökkent a várakozási idő az Onkológiai Intézetben
Ombudsman: Nem érvényesülnek a sürgősségi pszichiátrián az ellátottak jogai
Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Már 83 kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt
A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Évi 14 ezer halálesetet okoz a légszennyezés Magyarországon
Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészsé
Országos népegészségügyi program indult uniós támogatással
Rekordot döntött az egyéni befizetések összege az OTP Egészségpénztárban