Még idén forgalomba kerülhet a capiprazine Magyarországon
A Richter skizofrénia és bipoláris mánia kezelésére alkalmazható originális készítménye várhatóan már 2018-ban megjelenik a magyar gyógyszertárakban – írja a Zoom.hu a cég kutatási igazgatója, Greiner István nyilatkozata alapján.

Az eredetileg a Figyelő című hetilapban megjelent interjúban Greiner István megjegyezte, hogy terveik szerint jövő év végéig az egész európai piacon megjelenik a gyógyszer, ugyanakkor a magyarországi bevezetésre már az idén sor kerülhet.

A capiprazine-t az Egyesült Államokban már két éve forgalmazzák. Ez idő alatt összesen 380 millió dollár értékben fogyott az új gyógyszer, amelyből a hazai céghez 68 millió dollár folyt be – jegyzi meg a Zoom.hu cikke.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a Richter kutatói által felfedezett és az Allergannal közösen fejlesztett gyógyszerrel további indikációra is végeznek törzskönyvi célú klinikai vizsgálatokat, melyek pozitív eredménye esetén a szer a bipoláris depresszió egyik típusának kezelésére is alkalmasnak minősülhet. Az év második felében benyújtandó kiegészítő törzskönyvi kérelem pozitív elbírálása esetén szélesedik a gyógyszer terápiás felhasználási lehetősége.

Forrás: Zoom.hu
Kelt: 2018-04-26

Kapcsolódó cikkek:
Gyógyszerstop a budaörsi raktártűz után
Bezártak két budapesti patikát illegális gyógyszerkereskedelem miatt
Újabb gyógyszertár tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
Klinikai I. fázisú farmakológiai vizsgálóhelyet hozott létre a Honvédkórház
Újabb gyógyszertárak tevékenységét függesztette fel az OGYÉI
OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
2023-tól Gödöllőn gyártanák a diftéria- és a tetanuszoltás alapanyagát
A jövőben kizárólag patikában kapható majd néhány megfázás elleni készítmény
Étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a NÉBIH
Toxikológus: mintegy kétszázezren gyógyszerfüggők Magyarországon
Infektológus: Nem alakulhat ki kanyarójárvány Magyarországon
Év terméke díjat kapott a Dipankrin Optimum
TOP 200-ba került a Semmelweis gyógyszerészeti képzése
Megkezdődött a hazai gyógyszer-azonosítási rendszer felállítása
A Hungaropharma műtüdőt adományozott a Heim Pál gyermekkórháznak
A helyes gyógyszerszedés fontosságáról közölt riportot a Kossuth Rádió
Elvégezték az első magyarországi gyermek-tüdőtranszplantációt
Az orvosképzést segítő skill-laborhálózatot hoznak létre