Több mint 500 milliárd dollárt költöttek 15 év alatt a HIV/AIDS kezelésére
2000 és 2015 között 562,6 milliárd dollárt költöttek globálisan a HIV/AIDS kezelésére, megelőzésére – mutatták ki a The Lancet című orvostudományi folyóirat aktuális számában megjelent tanulmány szerzői 188 ország adatainak elemzésével.

Az adott időszakban éves átlagban 2013-ban költötték a legtöbbet, 49,7 millió dollárt a betegségre, 2015-ben 48,9 milliárd dollárt. A kiadásokhoz a legnagyobb forrást, 29,8 milliárd dollárt 2015-ben a kormányok biztosították, ez az összkiadás 61 százaléka. A magánadományok tették ki a legkisebb összeget, 2015-ben 1,5 milliárd dollárt.

A HIV/AIDS kezelésére, megelőzésére fordított kiadások 30 százalékát a fejlett országoknak a kevésbé fejlettek számára létrehozott segélyalapjai tették ki, a legtöbb ilyen forrás Afrika Szaharától délre fekvő térségeibe jutott, ahol a legmagasabb a HIV-pozitívak aránya (2015-ben 24,4 millió ember).

„Ez a kutatás fontos kezdeti lépés a világon a betegségek kezelésére, megelőzésére fordított kiadások feltérképezésre, amely lehetővé tesz új, az egészségpolitika számára releváns elemzések készítését" – hangsúlyozta Christopher Murray, a Washington Egyetem kutatója a tanulmány legfontosabb eredményeiről kiadott közleményben.

Világszerte 9700 milliárd dollárt fordítottak az egészségügyre 2015-ben, ami folyamatosan növekszik és számos országban nagyobb arányban, mint a gazdasági növekedés. Ezen kiadások 66 százalékát a fejlett országokban költik el, az alacsonyan fejlett országokban, ahol a világ népességének 8,8 százaléka él, az egészségügyre kevesebb mint egy százalékot fordítanak globálisan. Az egy főre jutó egészségügyi kiadások között hatalmas a különbség, míg az Egyesült Államokban 2015-ben mintegy tízezer dollárt fordítottak, a Közép-Afrikai Köztársaságban 28 dollárt – magyarázta Joseph Dieleman, a tanulmány vezető szerzője.

A HIV-vírus előidézte AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) gyógyíthatatlan betegség, de gyógyszerekkel megakadályozható a HIV-vírus szaporodása a szervezetben. Az ENSZ szakosított szervezetének adatai szerint az AIDS-járvány 1980-as évekbeli kitörése óta világszerte 76 millióan fertőződtek meg a vírussal, közülük 35 millióan meghaltak. 2016-ban az érintettek 70 százaléka esetében volt ismert a HIV-fertőzés, közülük 77 százalék kapott kezelést. A kezeltek 82 százalékánál sikerült megakadályozni a vírusok szaporodását.

Egy évtized alatt világszerte csaknem felére csökkent az AIDS halálos áldozatainak a száma, 2016-ban egymillióan vesztették életüket a betegség miatt.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-04-20

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók