Napi.hu: Az egészségügyi bérfejlesztés felfalta az intézmények dologi költségeit
A gazdasági hírportál szerint miközben a gyógyító-megelőző intézmények kiadásain belül az elmúlt kormányzati ciklusban 40-ről 50 százalékra emelkedett a bérköltségek aránya, ez a dologi kiadások párhuzamosan történő visszaszorításával járt, amely hátráltathatja a gyógyulási folyamatot.

A 2014-2017 közötti időszak egészségügyre vonatkozó költségvetési sorait elemző cikket közölt a Napi.hu. A cikk megállapítása szerint míg a személyi juttatások 29 százalékkal bővültek a vizsgált időszakban, az adósággal korrigált dologi kiadások 3 százalékkal csökkentek. Mindez a cikk szerint azt jelenti, hogy a bérfelzárkóztatás „felfalta” a forrásnövekedés nagy részét, így kevés forrás jutott olyan szakmai beruházásokra, amelyek elősegítenék a gyógyulási folyamatot.

A dologi költségek csökkenését a kormányzat a modernizáció miatti olcsóbb üzemeltetéssel magyarázza, ugyanakkor a cikk megjegyzi: az elmúlt négy évben az egészségügyi intézmények beruházási kiadásai összegezve is alig haladták meg a 200 milliárdot, amelynek jelentős része a 2015. év végi „energiahatékonysági pályázat” keretében vásárolt diagnosztikai berendezésekre ment el. A cikk szintén kiemeli, hogy a 2016-os és 2017-es költségvetésben több egészségügyi beruházás szerepelt, mint ami végül megvalósult: előbbi esetben 25 helyett 10,9, míg utóbbi évben 46 helyett 29,6 milliárd forintnyi beruházás valósult meg.

cikket
Forrás: napi.hu
Kelt: 2018-04-10