NGM: Az egészségi állapot javulása adhatja a gazdasági növekedés 30-40%-át
Az egészségipar fejlesztése meghatározó jelentőségű a versenyképesség és a nemzetgazdaság teljesítménye szempontjából, az egészségi állapot javulása 30-40 százalékkal is hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

Hornung Ágnes a 100 éves magyar kórház- és orvostechnikai ipar című konferencia résztvevőit köszöntő felszólalásában kiemelte: a kormány 2016-ban fogadta el a hazai ipar fejlesztéséről szóló Irinyi Tervet, ebben hét stratégiai ágazatot jelölt ki és ezek egyike az egészséggazdaság. Magyarország tradicionális hagyományai és az eddig elvégzett fejlesztések is azt mutatják, hogy hazánkban érdemes kiemelten foglalkozni a területtel – tette hozzá.

Hornung Ágnes kiemelte: a magyar kórház- és orvostechnikai ipar az egyik kiemelkedően sikeres ágazat, amely az idén ünnepli centenáriumát. Van lehetőség a fejlődésre ezen a területen, amit az államtitkár szerint az is mutat, hogy a globális orvostechnikai ipar a leggyorsabban növekvő ágazatok egyike, a legtöbb fejlett országban ma a GDP több mint 10 százalékát adja.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-03-06