Az MSZP-Párbeszéd szerint vészhelyzet, a Fidesz szerint 53%-kos béremelés van az egészségügyben
Az MSZP-Párbeszéd szerint egészségügyi vészhelyzet van Magyarországon, a szakdolgozókat meg kell becsülni, bérüket azonnal emelni kell 50 százalékkal.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, független országgyűlési képviselő szerdán Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, Orbán Viktor és kormánya az elmúlt nyolc évet végighazudta az egészségügy állapotáról. Hazudtak az ápolók és a szakdolgozók béréről is – tette hozzá, jelezve: „a béremelésnek hazudott alamizsna” 100-200, jó esetben 900 forintos béremelést jelentett a szakdolgozóknál.

Elmondta, az MSZP és a Párbeszéd költségvetési törvénymódosítást nyújtott be, amely alapján azonnal nettó 50 százalékkal emelkedne a dolgozók, ápolók bére. Ismertetése szerint ez 200 milliárd forintba kerül, ennyit költött az Emmi tavaly, év végén saját büdzséjéből határon túli focira, egyházakra. Szabó Tímea hozzátette, a 200 milliárd forintot a köztévé finanszírozásából, a paksi bővítésből és a különleges kormányzati kiadásokból fedeznék.

Szakács László, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: ma Magyarországon egészségügyi vészhelyzet van, mert nincs elegendő orvos, ápoló és nem elégséges a finanszírozás. Azt mondta, jelenleg nincs kormányzati akarat a helyzet javítására, arra azonban van, hogy magánosítsák az egészségügyet. Ezért kellett, hogy állami kézbe kerüljenek az intézmények – jegyezte meg. Lesz egy gazdagoknak szóló magánegészségügy, a kevésbé tehetőseknek pedig lesz egy szegényes állami ellátás – magyarázta. A képviselők és a Párbeszéd aktivistái a sajtótájékoztató végén „visszaadták azt az alamizsnát”, amit az Emmi adott a szakdolgozóknak: zsákokból pénzérméket borítottak a minisztérium épülete elé.

A Fidesz országgyűlési frakciója közleményben reagált a sajtótájékoztatón elhangzottakra, melyben azt írják, „Szabó Tímea hazugságai helyett beszéljenek a tények”. A kormánypárt állítása szerint eddig több lépcsőben 53%-kal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók bére és 2016 és 2019 között összesen 65%-kal nő. 2010-ben egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettséggel rendelkező, E7 fizetési osztályba besorolt ápoló átlagkeresete 172 ezer forint volt, ma ez 343 ezer forint. 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s végzettségű E2 fizetési osztályba sorolt ápoló átlagkeresete 159 ezer forint volt, ma 309 ezer forint – sorolták.

A mostani, 8%-os illetményemelés a Fidesz-frakció szerint közel 70 ezer szakdolgozót érint. Nincs olyan egészségügyi szakdolgozó, akinek januárban (a minimálbér vagy garantált bérminimum emelésével) vagy a mostani béremeléssel ne nőtt volna a bére. A szakorvosok bére az elmúlt két évben 207 ezer forinttal nőtt. A 2018-as költségvetésben 546 milliárd forinttal többet fordítunk egészségügyre, mint a baloldal az általa utoljára benyújtott költségvetésben – írták közleményükben.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-03-05