A napi e-cigarettázás majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát
Az e-cigaretta napi használata majdnem duplájára növeli a szívroham kockázatát egy új, nagy mintán végzett amerikai kutatás szerint. Ez az első bizonyíték arra, hogy a nagyjából egy évtizede forgalomban lévő eszközök jelentősen befolyásolják az emberi egészséget, ami arra utal, hogy veszélyesebbek a korábban véltnél – írja az MTI a medicalxpress.com cikke alapján.

A csaknem 70 ezer ember adatainak elemzésével készült tanulmányt az amerikai Nikotin- és Dohánykutatási Társaság éves konferenciáján mutatták be Baltimore-ban. A Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i intézményének (UCSF) kutatói megállapították, hogy a hagyományos cigaretta napi fogyasztása majdnem megháromszorozza a szívroham esélyét, ráadásul a napi e-cigarettázással járó kétszeres kockázat ehhez hozzáadódik, aki tehát mindkét félét naponta szívja, annak ötszörös szívrohamkockázattal kell számolnia.

„Rendkívül aggasztó a megnövekedett kockázat, mivel a legtöbben, akik e-cigarettát használnak, nem hagynak fel a hagyományossal sem” – mondta a tanulmányt bemutató Stanton Glantz, az UCSF orvosprofesszora, az egyetem dohányzáskutatási központjának vezetője.

Az e-cigaretta régóta tudományos viták témája, ám egyre gyűlnek azok a bizonyítékok, amelyek közvetlen egészségkárosító hatást tulajdonítanak neki.

A múlt hónapban az amerikai tudományos akadémia egy tanulmánya kimutatta az e-cigaretták fiatal fogyasztókra gyakorolt káros hatását: bizonyították, hogy a fiatalok körében az e-cigaretta használata növeli a hagyományos cigarettára való áttérés esélyét. A jelentés szerint akkor még nem volt bizonyíték arra, hogy az elektromos cigaretták növelnék a szívbetegség, a rák vagy a légúti kórok kockázatát, állatkísérletekben azonban már találtak arra utaló eredményeket, hogy a hosszú távú e-cigaretta-használat fokozhatja az említett betegségek veszélyét.

Noha az e-cigaretták a hagyományos cigarettáknál kevesebb rákkeltő anyagnak teszik ki fogyasztóikat, nagy koncentrációban tartalmaznak mikroszemcséket és más mérgeket, amelyeket a szív- és keringési betegségekkel és nem daganatos tüdőbetegségekkel hoztak összefüggésbe. Ezeknek a betegségeknek a számlájára írható a dohányzás okozta halálozások több mint fele.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-02-27