Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók
Sztrájkbizottságot alakítottak, és elkezdték az munkabeszüntetés előkészítését az egészségügyben, miután a novemberre esedékes, de végül januárra előrehozott második béremelés után sok dolgozónak csak 1, illetve pár száz forinttal emelkedett a fizetése – írja az Index.hu.

Az egészségügyi szakdolgozók bérét először novemberben emelték, akkor 12 százalékkal. Ennek lett volna a második üteme az idén novemberre ütemezett további 8 százalék, amit előrehoztak januárra. A szakdolgozók átlagosan 8-10 ezer forinttal vihettek többet haza, azok azonban, akiknek a szakmai minimálbérnél kevesebb jár a bértábla szerint, nem kapnak többet.

Az RTL Klub szerdai riportja szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt mondták, hogy a mostani béremelés 70 ezer szakdolgozót érint, és szerintük nincs olyan, akinek januárban nem emelkedett a fizetése. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) szerint viszont nagyjából minden tizedik dolgozónak csak legfeljebb pár száz forinttal nőtt a bére.

A FESZ a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségével sztrájkbizottságot alakított, és megkezdték egy sztrájk előkészítését, valamint egy tüntetést is szerveznek március 24-ére – mondta el az RTL Klubnak Soós Adrianna, a FESZ elnöke. Ha a kormány és a szakszervezet nem tud megállapodni a követelésekről, leghamarabb a választások előtt pár nappal lehet sztrájk az egészségügyben.

Forrás: index.hu
Kelt: 2018-02-22