Ideiglenes központba költözik az Európai Gyógyszerügynökség Amszterdamban
Először ideiglenes központban helyezik majd el Amszterdamban a jelenleg Londonban működő, de az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése (Brexit) miatt költözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), az új székhely ugyanis csak később fog elkészülni – közölte hétfőn Bruno Bruins holland egészségbiztosítási miniszter.

A tárcavezető elmondta, átmenetileg a nyugat-amszterdami Sloterdijk negyedben fogják elhelyezni az EU-ban forgalmazható gyógyszerek jóváhagyásáért felelős EMA-t, mivel a város déli részén épülő új székház a tervek szerint csak 2019 novemberében fog elkészülni.

Kiemelte, a holland hatóságok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy gördülékenyen menjen végbe az áttelepülés, nagy erőkkel folyik az egyeztetés egyebek mellett az uniós ügynökség munkatársainak jövőbeli lakhatási helyzetéről, gyerekeik beiskolázásáról és más lényegi kérdésekről.

Guido Rasi, az ügynökség igazgatója a bejelentésre reagálva hangsúlyozta, hogy a helyzet „nem optimális”, azonban a jelenlegi körülmények mellett még mindig ez a legjobb megoldás. „A gyógyszerügynökség átköltöztetése a legnagyobb kihívás az EMA történetében” – mondta Rasi. Hozzátette, az ideiglenes központ mindössze nagyjából feleakkora lesz, mint a mostani londoni székház, a 250-300 millió euróba kerülő új épületre azonban „megéri várni”.

A költözés a jövő év elején fog indulni, a szervezetnek ugyanis a britek jövő márciusi távozásának pillanatában már meg kell kezdenie működését az új helyszínen. Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács tavaly novemberben döntött arról, hogy 2018-ban Amszterdamba költöztetik át az EMA-t Londonból. Az évi 300 millió eurós költségvetésű Európai Gyógyszerügynökségnél közel 900 szakértő dolgozik, a szervezet naponta nagyjából száz embert fogad külföldről.

Korábban a magyar kormány is jelezte arra irányuló szándékát, hogy pályázzon a szervezet új székhelyének biztosítására, végül azonban nem nyújtott be pályázatot. A magyar delegációt vezető Takács Szabolcs később azzal indokolta a döntést, hogy Budapest „esélytelen” lett volna, mivel már két európai ügynökségnek, az Európai Innovációs és Technológiai Intézetnek és az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynökségének is otthont ad.

Forrás: MTI
Kelt: 2018-01-30