Jóval több lombikkezelést támogatna az állam
Az elmúlt hét évben az állam által finanszírozott meddőségi kezelések több mint egyötöde volt sikeres; a lombikkezelések kiterjesztéséről már megszületett a kormánydöntés, amely ebben a hónapban életbe is léphet - írta a Magyar Hírlap kedden.
Összesen 41 050 művi megtermékenyítési eljárást végeztek közfinanszírozás terhére 2010 óta a magán- és állami fenntartású meddőségi centrumok. Az összes államilag finanszírozott kezelésből 8895 (21,67 százalék) volt eredményes, ám figyelembe kell venni, hogy a tavaly végzett beavatkozásokból még nem születhetett meg minden gyermek - idézi a lap Rétvári Bencének, a humántárca parlamenti államtitkárának egy képviselői kérdésre adott írásos válaszát.

Az általa közölt adatok szerint 2010-től az elvégzett beavatkozások finanszírozása körülbelül 14,4 milliárd forintot tett ki, amibe nem tartoznak bele a gyógyszertámogatás kiadásai. A Magyar Hírlap felidézi, hogy a lombikbébi kezelések kiterjesztéséről szóió kormánydöntés egyes elemei már ebben a hónapban hatályba léphetnek. Ezek része, hogy kétszeresére emelik a meddőségi kezelések támogatására fordítható, nagyjából évi két és fél milliárd forintos keretet, nőhet a kezeléseknél alkalmazott gyógyszerek támogatása, illetve annyi gyermeket lehetne támogatott meddőségi beavatkozással vállalni, amennyit egy házaspár csak szeretne, nem lenne felső limit.

Forrás: MTI
Kelt: 2017-07-25