OGYÉI: négyszáz féle gyógyszer érintett a tűzben
égyszáz féle gyógyszer érintett abban a tűzben, amely múlt kedden egy budaörsi raktárbázisban keletkezett, a hatóság azonban nem számol gyógyszerhiánnyal a magyarországi forgalmazásban - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Pozsgay Csilla az ott tárolt készletek pontos mennyiségéről nem adott felvilágosítást. A főigazgató azt mondta, a raktárban lévő gyógyszerek egy része megsemmisült, azonban a többi készítményt is füst- és hőhatás érhette. Utóbbiak kapcsán a gyógyszergyártó felelőssége megállapítani azt, hogy ezek a patikaszerek később forgalomba hozhatók-e.

Az OGYÉI azt a tájékoztatást adta, hogy feltételezhetően elektromos szikra okozta a tüzet, a vizsgálatok azonban még nem zárultak le - emelte ki Pozsgay Csilla.

A budaörsi tűzesetről értesülve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet azonnal felvette a kapcsolatot a telephelyet üzemeltető céggel, illetve a káreseményben érintett forgalmazókkal. Az Intézet szakértői a kockázatok elemzéséhez a Gyógyszernagykereskedők Szövetségének segítségét is kérték. Arra voltak kíváncsiak, hogy a megsemmisült, illetve a minőségi hibás termékek pótlása mennyi idő alatt kivitelezhető. A tűzben elégett tételek pótlása iránti engedélyek kiadása folyamatos, a forgalmazók úgynevezett kontingensengedélyekkel hozzák be az országba a kieső tételeket.

Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió tagállamaiban található készleteket csoportosítják át. A gyors és hatékony ügyintézés eredményeképp valamint a gyógyszernagykereskedőknél kint lévő készletek miatt – az érinett cégek tájékoztatása szerint – nem várható gyógyszerhiány. A patikai forgalomban a betegek mindössze annyit vehetnek ebből észre, hogy bizonyos termékek doboza nem feltétlen magyar feliratokat tartalmaz majd, de minden esetben magyar nyelvű betegtájékoztatót csomagolnak hozzá.

Forrás: MTI
Kelt: 2017-05-02